Magyarország–Albánia
|
Kiírás: Barátságos mérkőzés |
A mérkőzés végeredménye |
|
A mérkőzés adatai |
Dátum | 2014. június 4. 20:30 |
Stadion | Puskás Ferenc Stadion |
Város | Budapest |
Játékvezető | Paul McLaughlin (ír) |
Nézőszám | 3500 |
|
|
A magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzése Albánia ellen, 2014. június 4-én, Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban, mely egyben a 887. hivatalos nemzetközi összecsapás volt. Ez a mérkőzés volt az utolsó előtti válogatott esemény a felújítás előtt álló stadionban. A találkozót a magyar válogatott nyerte meg 1–0 arányban. A mérkőzésen négy újonc is pályára lépett, Rózsa Dániel (kapus) és Heffler Tibor (védő) kezdőként, Vécsei Bálint (középpályás) és Bosnjak Predrag (védő) pedig csereként.
Előzmények
A magyar labdarúgó-válogatottnak az Albánia elleni volt a harmadik mérkőzése a 2014-es esztendőben. Az elsőre március 5-én került sor Győrben, Finnország ellen (barátságos, 1–2), a másodikra pedig május 22-én Debrecenben került sor szintén barátságos találkozón a dán válogatott ellen (2–2).
Pintér Attila magyar szövetségi kapitány a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón elmondta: az albán válogatott keretében erős bajnokságokból érkező légiósok vannak, akik jó eredményeket értek el a nemzeti együttessel is. Harcos, masszív csapat, labdavesztés után azonnal agresszívan visszatámad.
„Generációváltás közben vagyunk, és keressük azt a gerincet, amelyre a sikeres Eb-selejtező reményében a válogatottat építeni lehet. De hiába nyernénk meg a két felkészülési találkozót, ha közben nincs fejlődés. Akkor ugyanis beleesünk abba a hibába, amibe a múltban párszor, hogy megvolt ugyan az eredmény a felkészülési időszakban, de nem voltak meg a fejlődés lépcsőfokai, így a tétmeccseken nem tudtunk előrelépni, nem lehettünk sikeresek.”
– Pintér Attila, Magyarország szövetségi kapitánya.[1]
A két csapat legutóbb 2009. március 28-án világbajnoki selejtező mérkőzésen csapott össze egymással a 2010-es labdarúgó-világbajnokság 1. csoportjának selejtezőjében. A Tiranában lezajlott találkozót a magyarok nyerték meg Torghelle Sándor 38. percben lőtt góljával 1–0 arányban.
Helyszín
A találkozót a budapesti Puskás Ferenc Stadionban rendezték meg.
Keretek
- megjegyzés: A táblázatokban szereplő adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek.
Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, május 30-án hirdette ki harminckét főből álló keretét az albánok és a kazahok elleni mérkőzésekre.[2] Évek óta nem fordult elő, hogy kizárólag itthon védő kapusok szerepeljenek a keretben, most azonban – Bogdán Ádám és Gulácsi Péter sérülése miatt – NB I-es kapusok közül kerül ki a kezdőcsapat tagja: Horváth Tamás, Rózsa Dániel és az újonc Dibusz Dénes a három jelölt. Visszatér a csapatba Lovrencsics Gergő és Priskin Tamás, Tőzsér Dániel viszont sérülés miatt hiányzik.
Albánia |
Poszt | Név | Születési idő és életkor | Vál. | Gól | Klub | Utolsó válogatottság |
| Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében! |
Az adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek.
A mérkőzés
Az összeállítások
Használt rövidítések (magyar rövidítés – angol rövidítés – poszt):
| | | - CS – ST, FW – csatár
- JCS – RF – jobb oldali csatár
- KCS – CF – középső csatár
- BCS – LF – bal oldali csatár
|
MAGYARORSZÁG: | | | Vezetőedző: | Pintér Attila | | |
Asszisztensek:
Mark Gavin (ír) (partvonal)
Emmett Dynan (ír) (partvonal)
Statisztika
Örökmérleg a mérkőzés után
Jegyzetek
- ↑ „Keressük a gerincet, amelyre építeni lehet”, nemzetisport.hu, 2014. június 2. (Hozzáférés: 2014. június 4.)
- ↑ „Lovrencsics és három NB I-es kapus a keretben”, nemzetisport.hu, 2014. május 30. (Hozzáférés: 2014. június 4.)
Források
- A mérkőzés adatlapja a magyarfutball.hu honlapján
- A mérkőzés beszámolója a nemzetisport.hu honlapján
- A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja
- Az Albán Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja
Kapcsolódó szócikkek
Albán labdarúgó-szövetség
Sablon:A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései |
---|
- 1902–29
- 1930–49
- 1950–69
- 1970–89
- 1990–99
- 2000–09
- 2010–19
- 2020–jelenleg
|
|
- Labdarúgásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap