Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Keretek
A magyar női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Kiss László, augusztus 22-én hirdette ki, a tizennyolc főből álló keretét a barátságos mérkőzésre.[1]
A keretben a magyar első osztályban szereplő játékosok mellett a válogatott rendelkezésére állt a Németországban szereplő Tóth Gabriella és Szuh Erika. Jakabfi Zsanett nem tudott hazajönni Németországból, míg mások iskolai vagy munkahelyi kötelezettség miatt nem tudtak a csapattal tartani.
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
„
A csapatjáték a két nap alatt fejlődött valamelyest, az egyéni teljesítményekkel azonban nem voltam elégedett. Idény eleji formában játszottuk le ezt a mérkőzést, de remélem, hogy most minden hibánk kijött, és a tétmeccsekig kijavíthatjuk ezeket. A vereségek ellenére jól szolgálta a felkészülésünket ez a két mérkőzés, bízom benne, hogy az Eb-selejtezőkön sokkal jobban fogunk teljesíteni.
”
– Kiss László
Örökmérleg a mérkőzés után
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Jegyzetek
↑A románok ellen tartja a főpróbákat a női válogatott. mlsz.hu, 2011. augusztus 22. (Hozzáférés: 2011. szeptember 12.)[halott link]
Források
nőifoci.com
Ismét két góllal győzött Románia[halott link]
Sablon:A magyar női labdarúgó-válogatott mérkőzései