Előző mérkőzés - Következő mérkőzés
A magyar női labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzése Szlovákia ellen, 2013. augusztus 20-án a Balaton Kupa keretében.
Előzmények
A Magyar Labdarúgó-szövetség első alkalommal rendezi meg négy csapat részvételével a Balaton Kupát. A tornát a terveknek megfelelően évről évre megrendezik majd és a résztvevők száma is növekedhet. A mostani alkalommal a cseh, a lengyel és a szlovák válogatottat szerepel a magyar csapat mellett. Augusztus 20-án a magyar-szlovák és a cseh-lengyel mérkőzéseken dől el, hogy kik játszanak majd két nap múlva az első és a harmadik helyért. Az összes mérkőzés a balatonfüredi stadionban kerül megrendezésre.
„ | A szlovák női futball sokat fejlődött az utóbbi időben, hasonló cipőben jár, mint a magyar, náluk is új programot kezdtek el, és még inkább előtérbe kerül a női labdarúgás. Első ellenfelünk hasonló játékerőt képvisel, mint mi, de ez elmondható a másik két válogatottra is, így megjósolhatatlan, kik játsszák a döntőt csütörtökön, bárki lehet első vagy akár utolsó is. A hazai pálya előnye azonban mellettünk szól, ennek megfelelően győzelmet várok a szlovákok ellen. Kezd összeállni az a csapat, amellyel nekivágunk a vb-selejtezőknek, de addig még van öt felkészülési meccsünk, szeretnék mindenkit megnézni, próbálgatni a kezdőcsapatot, ezt a tornát arra használjuk fel, hogy minél közelebb kerüljünk az optimális felálláshoz. Színvonalas meccsekre számítok a Balaton Kupán, biztos vagyok benne, hogy a két találkozó jól szolgálja majd a felkészülésünket, és bízom benne, hogy a meccsekre kilátogató szurkolók is jól szórakoznak majd. | ” |
– Vágó Attila |
Keretek
Vágó Attila szövetségi edző 20 fős keretet hirdetett. Nem volt tagja a keretnek a BL-győztes Jakabfi Zsanett, aki a közel múltban sikeres bokaműtéten esett át. Az elmúlt 11 napban négy tétmérkőzést (3 BL, egy bajnoki) játszó MTK Hungária játékosai tagjai a keretnek, de várhatóan nem szerepelnek a teljes mérkőzésen. A keretbe egy újonc kapott meghívást: a ferencvárosi Fenyvesi Evelin.
| Szlovákia | Név | Kor | Vál./Gól | Klub | Mária Korenčiová | 24 éves | ? / ? | FC Sand | Lucia El Dahaibiová | 24 éves | ? / ? | Slovan Bratislava | Jana Vojteková | 22 éves | ? / ? | SV Neulengbach | Lucia Haršanyová | 22 éves | ? / ? | SV Neulengbach | Alexandra Bíróová | 22 éves | ? / ? | SV Neulengbach | Lenka Mravíková | 26 éves | ? / ? | SKV Altenmarkt | Monika Matysová | 32 éves | ? / ? | ASV Spratzern | Patrícia Fischerová | 19 éves | ? / ? | 1. FC Katowice | Dominika Škorvánková | 21 éves | ? / ? | SV Neulengbach | Veronika Klechová | 24 éves | ? / ? | SV Neulengbach | Lucia Ondrušová | 25 éves | ? / ? | Bohemians Praha | Dana Fecková | 26 éves | ? / ? | FC Neunkirch | Kristína Cerovská | 26 éves | ? / ? | FC Neunkirch | Lucia Šušková | 20 éves | ? / ? | FC Neunkirch | Dominika Koleničková | 20 éves | ? / ? | FC Union Nové Zámky | Veronika Rybárová | 18 éves | ? / ? | Slovan Bratislava | Diana Bartovičová | 20 éves | ? / ? | Slavia Praha | Patrícia Hmírová | 19 éves | ? / ? | 1. FC Katowice | Lenka Lomnička | 19 éves | ? / ? | SKV Altenmarkt | |
megjegyzés: Az adatok a mérkőzés napjának megfelelőek!
Az összeállítások
| | SZLOVÁKIA: | | | K | ? | Mária Korenčiová | V | ? | Alexandra Bíróová | V | 4 | Monika Matysová | V | ? | Lucia Haršanyová | V | ? | Jana Vojteková | KP | ? | Kristína Cerovská | KP | ? | Lucia Šušková | KP | ? | Veronika Klechová | KP | ? | Lucia Ondrušová | KP | ? | Dana Fecková | 74' | CS | ? | Diana Bartovičová | 87' | Cserék: | K | ? | Lucia El Dahaibiová | KP | ? | Dominika Koleničková | 74' | CS | ? | Lenka Lomnička | 87' | Szövetségi kapitány: | Pakusza Zsolt | |
A mérkőzés
| Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében! |
Örökmérleg a mérkőzés után
Jegyzetek
Források
- Nemzetközi válogatott torna a Balaton partján
- Balaton Kupa: edzőtáborozással készül a női válogatott
- Női A-válogatottunk augusztus 20-án, kedden megkezdi szereplését a Balaton Kupán
- Bronzéremért játszik a Balaton Kupán a női válogatott
- Nominácia reprezentácie žien na turnaj V4 v Maďarsku (szlovákul)
- Balaton Cup 2013: Maďarsko - Slovensko 2:3 (szlovákul)
Sablon:A magyar női labdarúgó-válogatott mérkőzései |
---|
|
- Labdarúgásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap