1998 és 2001 között a Favoritner korosztályos csapataiban nevelkedett.[2] Ezt követően megfordult ifjúsági szinten a Rapid Wien, az Austria Wien, a Simmeringer és a Team Wiener, valamint a First Vienna csapataiban.[3] A First Vienna első csapatában tétmérkőzésen nem kapott lehetőséget, csak a tartalékok között.[4] 2010-ben kölcsönbe került több játéklehetőség miatt az SC Ostbahn XI csapatához.[5][6] Következő két évben megfordult a TSV Neumarkt és a SV Straßwalchen csapataiban.[7] 2012 júliusában csatlakozott az Austria Salzburg klubjához.[8] 2013 júniusában további egy évre aláírt.[9] A következő szezonban érdeklődött a szerződtetése felől a Sturm Graz, a Grödig, az SCR Altach és a két nagy bécsi csapat, de végül a Mattersburg csapatának ajánlatát fogadta el.[10][11][12] 2016. január 5-én aláírt a német 1. FSV Mainz 05 csapatához 2019 nyaráig.[13] Március 13-án mutatkozott be a Borussia Dortmund ellen a 62. percben Christian Clemens cseréjeként.[14] Május 7-én első bajnoki gólját is megszerezte a VfB Stuttgart ellen.[15] 2020. december 5-én 100. alkalommal lépett pályára a bajnokságban az Arminia Bielefeld ellen 2–1-re elvesztett mérkőzésen.[16]
A válogatottban
2014 szeptemberében Werner Gregoritsch meghívta a Bosznia-Hercegovina és Spanyolország elleni 2015-ös U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság selejtező mérkőzésekre.[17][18] A bosnyákok ellen debütált a 81. percben Louis Schaub cseréjeként.[17] Ez volt az egyetlen korosztályos mérkőzése.[1] 2015. november 17-én debütált Marcel Koller szövetségi kapitány meghívására a felnőttek között a Svájc elleni barátságos mérkőzés 58. percében Jakob Jantscher cseréjeként.[19] Egy évvel később lépett másodjára pályára a Szlovákia elleni 0–0-ra végződő találkozón.[20]
↑ abÖFB: Karim Onisiwo nachnominiert – Martin Harnik wird durch Debütant Onisiwo ersetzt Archiválva 2015. november 6-i dátummal a Wayback Machine-ben (abgerufen am 4. November 2015)
↑"LIFE AS A STRIKER IS NOT SO EASY HERE AT THE MOMENT".
↑Rekorde, Jubiläen, Kurioses: Der 10. Spieltag in Zahlen. (Hozzáférés: 2020. december 6.)
↑ abÖFB: U-21 verpasst trotz Remis gegen Spanien EM-play-off Archiválva 2015. november 19-i dátummal a Wayback Machine-ben (abgerufen am 4. November 2015)
↑Shooting-Star Onisiwo: „Das ist ein Riesen-Aufstieg“ Archiválva 2015. november 19-i dátummal a Wayback Machine-ben, abgerufen am 4. November 2015
↑ÖFB: Österreich unterliegt der Schweiz – ÖFB-Team muss sich 1:2 geschlagen geben Archiválva 2015. november 19-i dátummal a Wayback Machine-ben (abgerufen am 17. November 2015)
↑Österreich gegen Slowakei: Viele Experimente, kaum Höhepunkte, abgerufen am 2. Mai 2019
További információk
Karim Onisiwo adatlapja a Kicker oldalon (németül)
Karim Onisiwo adatlapja a Transfermarkt oldalon (angolul)
Karim Onisiwo adatlapja a Soccerway oldalon (angolul)