Romboló (hadihajó)

Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon.

Ez a szócikk a hadihajó-típusról szól. Hasonló címmel lásd még: Romboló (egyértelműsítő lap).

A romboló hadihajó-típus, melyet a 20. század elején arra terveztek, hogy a flottát megvédjék a torpedónaszádok támadásaitól, innen kapták a nevüket is: torpedónaszád-romboló = torpedóromboló = romboló.

Létezett a több rombolóból (4-10 db) álló rombolórajok zászlóshajójának feladatát ellátó, speciális flottillavezető (flotilla leader) szerepkör, ezt vagy kisméretű cirkálók, vagy az átlagosnál nagyobb méretű, speciális rombolók (destroyer leader) lárrák el. A nagyméretű, destroyer leader rombolókra példa az amerikai Porter- és Somers osztályok, ezek az addigi szabvány rombolók 4-5 db 127 mm ágyúja helyett 8 db 127 mm fő fegyverzettel rendelkeztek, plusz felszerelték őket a rombolóraj zászlóshajó feladatkör ellátására, a rombolóraj parancsnoka és törzse elhelyezésére.

Az Egyesült Államok Haditengerészete (US Navy) a II. világháborútól külön használta a kísérő romboló (destroyer escort - DE) hajójelzést, a kísérő rombolók feladata a tengeralattjáró-vadászat, a kereskedelmi hajókonvojok kísérete és oltalmazása, elsősorban a tengeralattjáróktól. Ugyanakkor a brit Royal Navy az amerikai kísérő rombolóknak megfelelő hadihajóit fregattnak (fregate) kategorizálta. 1975-től (United States Navy 1975 ship reclassification) az amerikaiak átvették a brit terminológiát, az addigi kísérő rombolóikat fregattá minősítették át.

Kereskedelmi konvojokat is védelmeztek, mely feladatot a rombolóknál gyengébb fegyverzetű, kisebb méretű és lassúbb fregattok és korvettek sokkal költséghatékonyabban ellátnak. A rombolók eleinte kis méretű hadihajók voltak, később egyre nagyobbak és tengerállóbbak lettek.

Kialakulásuk

• 
  A Leone osztályú olasz Pantera romboló 1936-ban
• 
  A Porter-osztályú amerikai USS Winslow (DD-359) az 1930-as években. A Porter-osztály speciális, nagyméretű flottillavezető (destroyer leader/flotilla leader) rombolótípus volt
• 
  A 175 egységből álló amerikai Fletcher-osztály egyik egysége, a USS Erben (DD-631) az 1950-es években

Megjelenésükre az 1880-as évektől fokozatosan elterjedő torpedónaszádok (torpedóvető naszád) adtak okot. A nagy hajókat kellett megvédeni ezektől a kicsi, gyors hajóktól. A rombolók a torpedónaszádokhoz hasonlóak, csak nagyobbak voltak, fegyverzetükben a torpedók, könnyű és közepes ágyúk, valamint gyorstüzelő ágyúk, később gépágyúk jelentek meg. Hatótávolságuk és fegyverzetük nagyobb volt az ellenfeleiknél, sőt utolérte a gyors méretnövekedés is, egyre nagyobbak és erősebbek lettek.

Az első világháború idején vízkiszorításuk 500-1900 tonna volt, ez a második világháborúra 1000-2900 tonnára nőtt.

Napjaink rombolói 3000-8000 tonnás, többnyire rakétákkal felszerelt hajók. Emellett pár ágyú és egy-két helikopter is van a fedélzetükön. 30-40 csomós sebességre képesek, tengeralattjáró elleni, illetve légvédelmi feladatokra specializálódott hajóegységek.

A rombolók fő fegyverzete általában a tengeralattjárók elleni harc megvívására szolgáló 4-10 db torpedóvető cső, 4-6 db 120-127 mm-es ágyú és légvédelem. A legnépesebb hajóosztállyá nőtte ki magát. Az amerikai haditengerészetnél a felderítő lokátorok megjelenésével hajókra kezdték telepíteni azokat. A drága lokátorokból kevés jutott, melyeket a nagy hajókra telepítettek, de a kisebbeknek is szükség volt az oltalmazott konvojok védelmének céljából. Ezért létrehoztak egy különleges kategóriát a lokátorral felszerelt rombolókat, melyek a kötelékekben lokátoros felderítést végezhettek. Amerikai jelzései: romboló DD, kísérő romboló DDE, flottillavezető romboló DL, radaros romboló DDR.

Hagyományos fegyverzetű rombolók

A megnevezés kissé félrevezető. Eredetileg a háború után a háború alatt épült korszerűsített, de ténylegesen csak hagyományos fegyverzettel rendelkező rombolók megjelölésére alkalmazták. Mára, az amerikai meghatározás szerint azon rombolók, amelyek elsősorban tengeralattjárók-elleni hadviselési fegyverekkel vannak felszerelve. Így ezt a megjelölést alkalmazza az egyik korszerű romboló-osztályra, a Spruance osztályra is. Fő fegyverzetük a 6 db torpedóvető, 127 mm-es ágyú, közel körzeti légvédelmi gépágyúk, és légvédelmi rakéták. Utólag telepítettek Tomahawk robotrepülőgépet indító konténerek és AGM–84 Harpoon irányított felszín-felszín osztályú rakétákat indító konténereket. A rombolók méretnövekedése mára már elérte a második világháborús könnyűcirkálók méreteit (8000 tonna). Jelzésük: DD.

Irányított rakétás rombolók

Mára a legelterjedtebb hadihajó kategória a legtöbb állam flottájában. Az előzőtől való fő eltérés a közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek alkalmazása. Például a Spruance osztály továbbfejlesztése a Kidd osztályban már a Standard SM–1MR rakéta. Lényegében a cirkálók drága előállítása miatt a világ haditengerészeteiben a rombolók lettek a flották gerince. A gyors fejlődés odáig vezetett, hogy az orosz, ill. az amerikai haditengerészetben is megjelentek olyan romboló-osztályok melyek fegyverrendszerei erősen hasonlítanak a rakétás cirkálókéhoz. Erre legjobb példa az amerikai Arleigh Burke osztály rombolói, melyeknek hajóteste, elektronikai rendszerei (AEGIS rendszer), és fegyverzete megegyezik a Ticonderoga osztályú rakétás cirkálóéval. Az orosz meghatározás szerint a hajók meghatározása tengeralattjáró elleni nagy hajó. Amerikai jelzése: DDG.

Források

• Sárhiadai Gyula: Arzenál '85 – A tengeri harc fegyverei (Zrínyi Katonai Kiadó, 1985)